2025-ben immár 10. alkalommal rendeztük meg május 29-én a Reccs Tésztahíd-építő Világbajnokságot, a mérnöki kreativitás és teherbírás ünnepét. A jubileumi esemény méltó módon állított emléket az elmúlt 9 világbajnokság hagyományainak, miközben új mérnökgenerációk mutathatták meg tehetségüket. A színpadot óriás LED kivetítők vették körül, amelyeken Budapest, a hullámzó Duna és egy híd animációja adta meg az alap hátteret.
Az idei év különösen izgalmasnak bizonyult: 2019 után újra vendégül láthattuk a hazai és nemzetközi csapatokat. Visszatérő résztvevők voltak Erdélyből, és először a RECCS történetében egy francia csapat is benevezett. 11 csapat vett részt 14 hídszerkezettel.
A verseny műsorvezetésére Vincze Miklóst kértük fel, aki 2013-ban Híd kategóriában világcsúcs (570,3 kg) terhelést ért el, amely eredményt azóta sem tudták megközelíteni sem!
A világbajnokság tényleges része a zsűrizés után kezdődött – Prof. Dr. Maior Enikő oktatási rektorhelyettes asszony nyitotta meg az eseményt. Beszédében felidézte az elmúlt 9 bajnokság néhány fontos pillanatát, és kitért arra is, hogy a jövő generációjának is szól a verseny.
Rektorhelyettes asszony köszöntő beszéde után Vincze Miklós a tésztahíd-építésről, illetve a verseny történetéről beszélt röviden, majd ismertette a a verseny alapvető szabályait. Tájékoztatta a jelenlévőket a tervezett programról, majd bemutatta a zsűrit:
A zsűri elnöke Dr. Zsidai László, a MATE tanszékvezetője, a Magyar Mérnöki Kamara Gépészeti tagozatának tagja
Versenybizottságunk igazgatója Dr. Czifra Árpád egyetemi docens, a Bánki Kar Gépészeti és Technológiai Intézetéből
A verseny hitelesítője Márkos Szilárd, szintén a Bánki Karról
A terhelőberendezés kifejlesztője és kezelője Laky Zoltán, a Bánki Karról
Ezután felkérte Czifra Árpád versenyigazgató urat, hogy értékelje a regisztált hídszerkezeteket, aki részletezte, hogy a beérkező hidak megfeleltek a feltételeknek, ugyanakkor több szerkezetet a regisztrált híd kategória helyett a tartó kategóriába kellett átsorolni a technikai megvalósításuk miatt.

A versenyigazgató után a Bajnokok felvonulása következett. Egy megható filmes összeállítás felidézte az elmúlt 9 év meghatározó pillanatait, a legizgalmasabb töréseket, és természetesen a világcsúcsokat. Kovács Zsombor HÖK-elnök jubileumi oklevelet és ajándéktárgyat adott át azoknak a csapatoknak, amelyek az elmúlt versenyek bajnokai voltak, és meghívásunkat elfogadták. A Kolozsvári Műszaki Egyetem hallgatói eddig összesen 4 évben, 2012-ben, 2014-ben, 2016-ban és 2018-ban nyerték meg híd kategóriában a világbajnokságot, Gobesz Ferdinánd Zsongor tanár úr támogatásával. A bajnoki okleveleket és emléktárgyakat az idei kolozsvári csapat felkészítő tanára, Mojolic Cristian vette át.
A Törökországi Atatürk University-n 3 évadban nyert Alireza Nazari és csapata. sőt, 2017-ben tartó kategóriában világcsúcsot állított be 666,3 kg teherbírással. Érdekesség, hogy a 2019-es világbajnoki csapat tagja volt Mohammadsaber Sheikh Mohammadi, aki a mostani török csapatokat is erősíti. A világcsúcstartó Alireza Nazarinak is személyesen gratulálhattunk.
Az Óbudai Egyetem a RECCS kezdetei óta számos bajnoki címet hódított el mind híd, mind tartó kategóriában. Márkos Szilárd (a zsűri hitelesítője), Filip András, Szabó Zoltán és Barna Tamás, Járó Csaba és Vincze Miklós, Papp János, Nebl-Gimesi Gréta és Menyhárt Viktor, Huszák Donát és Horányi Benjámin, Mátlé Roland és Laky Norbert, Makay Sarolta és Takács Péter Zoltán voltak jogosultak az oklevél és emléktárgy átvételére. Az oklevelek névre szólóak voltak míg az emléktárgyat a csapatoknak adományoztuk. A színpadon közös fotó készült a megható pillanatról.

A rendezvény folytatásában Vincze Miklós visszavette a szót, megköszönte az elismerést, majd kiemelte, hogy a RECCS nemcsak azért lett ennyire népszerű, mert ilyen komoly eredmények születtek, hanem mert alapos és precíz szervezéssel zajlottak ezek a versenyek, köszönhetően az egyetem kiváló munkatársainak, Dr. Legeza Lászlónak, Bakos Imrének, Horváth Sándornak, Lőrincz Katalinnak. Nagy tisztelettel emlékezett meg Csizmadia M. Béla professzor úrról, a Magyar Mérnöki Kamara Gépészeti Tagozatának korábbi elnökéről, sok RECCS-en volt ő a zsűrielnök, és adta tapasztalatát, tudását a világbajnoksághoz. Nincs már közöttünk sajnos Kovács Tibor tanszékvezető úr sem, aki az eddigi versenyeket moderálta, Kovács Éva pedig a tolmácsolást végezte.
És végre elkezdődött a világbajnokság legfontosabb momentuma: a sok-sok munkaórában megépített hidakat törése. Elindult a verseny!
Elsőként a HÍD kategória csapatait szólította a megadott sorrendben. Ebben a kategóriában 5 hídszerkezet törése történt meg. Amikor a csapatok mentek fel a színpadra, levetítettük a korábban bekért bemutatkozó kisfilmeket. A hídszerkezetek törése után a tartószerkezetek következtek, ebben a kategóriában 9 híd versengett. Izgalmas pillanatoknak lehettünk tanúi, és igen szép eredmények születtek.
Amíg a csapatok ebédeltek, a szervezők a teherbírások alapján összesítették az eredményeket, megállapították a különdíjakat. A díjakat átadta: Dr. Sugár Viktória Fenntarthatóságért és kiemelt fejlesztésekért felelős rektorhelyettes és Prof. Dr. Rajnai Zoltán BGK dékán
Végeredmény

Különdíjak
Esztétikai különdíj: A zsűri a legigényesebben kialakított, legszebb hídként a MEGAMÉTER csapat Híd-négyes elnevezésű szerkezetét értékelte, kérem, hogy vegyék át az Esztétikai különdíjat
Innovációs különdíj: Ezzel a különdíjjal az újszerű technológiákat, innovatív megoldásokat díjazzuk. 2025-ben a zsűri az Innovációs különdíjra a Technical University of Cluj-Napoca Span Masters csapatát választotta
További különdíjak – Céges partnereink, támogatónk további értékes díjakat ajánlottak fel:
Gyermelyi Zrt. különdíja, melyet Bokros Gábor marketing igazgató adta át a Sapientia Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Kar Mekaronika csapatának.
A Magyar Mérnöki Kamara különdíját Dr. Zsidai László adta át a Megaméter csapatnak.
A Kaposvári Tudományos és Innovációs Park minden Bánkis csapatnak (HID_v2.1, Megaméter és Sz. és Sz. csapatoknak) különdíjat adományozott.
A verseny zárásaként az összes csapattag felvonult a színpadra egy közös fotó kedvéért.

A kerek évforduló tiszteletére Jubileumi RECCS logót ábrázoló torta és körülötte a 10-+es számot viselő cupcake-ek érkezése volt a végső meglepetés, amelyet versneyzők és nézők, szervezők és kísérőtanárok fogyasztottak el jóízűen.
A zárszót Dr. Sugár Viktória Fenntarthatóságért és kiemelt fejlesztésekért felelős rektorhelyettes tartotta meg. Megköszönte minden csapatnak a részvételt, a kreatív megoldásokat, az átgondolt szerkezeteket, a szorgalmas tervezést és a türelmes kivitelezést. Az elkészült hidak nemcsak technikai bravúrok voltak, hanem műalkotások is! A látványos törések pedig – ahogy mindig – most is izgalmas pillanatokat hoztak, és megmutatták, milyen lenyűgöző fizikai erőhatások érik ezeket a törékeny, de zseniálisan megtervezett szerkezeteket. Igaz, a világcsúcsot nem szárnyalták túl, de egészen megközelítették a tartó kategóriában. Köszönetet mondott a korábbi bajnokoknak, hogy megtisztelték jelenlétükkel a 10. RECCS-et, kifejezve reményét, hogy közösen felidézhettük a korábbi versenyek hangulatát is. Külön köszönet illeti az Óbudai Egyetem szervezőcsapatát a Bánki Karról, a Műszaki Irodától, és mindenkit, aki hozzájárult ahhoz, hogy ez a rendezvény ilyen emlékezetes legyen. Az egyetem felsővezetése nevében is megköszönte a céges partnerek támogatását.
